Az iskola nem az életre
készít fel. Nem hiszem, hogy a másodfokú egyenlet megoldási képlete
életfeltétel lenne a mai társadalomban. Viszont: kilencedikes vagyok, és nem
tudok kitölteni egy csekket, nem tudom, hogyan működik pontosan ez a politikai
rendszer, hogy ki milyen értékeket képvisel, nem tudom, hogyan épül fel a
társadalom kis hazánkban, fogalmam sincs, hogyan működik a gazdaság.
Pedig ezek szerintem fontosak lennének ahhoz, hogy ne vágják át az embert
a mindennapi életben. Rengeteg felesleges dolgot megtanítanak nekünk, és lehet,
hogy ilyen szempontból valóban okosabbak vagyunk, mint a nyugatabbra fekvő
országok gyermekei, de kérdem én: ez csak papíralapú, bemagolt tudás, vagy
olyan gyakorlati ismeret, amit a mindennapi életben tudok hasznosítani? Mert
van olyan, aki kilencedikes, de életében nem főzött meg egy ebédet. Pedig jó
lenne nem éhen halni. Jó lenne tudni, miért is használunk mi forintot euró
helyett, vagy, hogy a magyarság miért van kiközösítve Európából. Tudni
szeretnénk, tényleg, de az élet helyett másra készít fel az iskola. Az
érettségire. És innen szépen, pontosan le lehetne vezetni, hogy az meg jó lesz,
ha mennénk tovább a felsőoktatásba, ahol kapunk irányultságot a főiskolán, vagy
egyetemen keresztül, diplomát nyomnak a kezünkbe, és ez mind rendben van, de
még mindig nem értem, hogyan működik a világ. Nem azt mondom, hogy egyáltalán
nem kéne semmit tanítani, amit most tanítanak, de nagy része teljesen
felesleges. Vegyük például a történelmet. Mindenki arra gondol, hogy magolás
ész nélkül, közben pedig az abban a korban élt emberek gondolkodásmódját
kellene megérteni. És mi évszámokat tanulunk. És ez, kérem szépen, még csak az
eleje a dolgoknak. Mert oké, egyezzünk bele, hogy ennyit. De ennyi idő alatt?
Lehetetlent kérnek, nem csak a tanártól, a diáktól is. Azt kérik tőlünk, hogy
tíz - sőt, kevesebb - hónap alatt magoljunk be 1000-1200 oldal anyagot, és
maradjon is meg, emlékezzünk az előzőre, és csináljuk meg ezt minden évben, tizenkettő,
vagy több éven keresztül. Kinek van ezek után kedve ránézni akár egy átlagos
könyvre is? Vannak olyanok, akik ezt megtanítják, azaz próbálják- És ők érzik
rosszul magukat, ha nem jön össze. Megsúgom: nem szokott összejönni. Jó,
egyezzünk bele, hogy ennyit, ennyi idő alatt... De így? Ez a leggyászosabb az
összes szempont közül.
Megvan az az
érzés, mikor nem kell kavicsnyi krétával írni a táblára egyetlen tanévben sem?
Amikor nem kopik le a körmöd, hogy azzal írj a táblára. Én sem ismerem ezt az
érzést. És azt, amikor a tankönyv hibátlan, vagy mikor a projektor nem megy
tönkre? Mikor a térképre nem Szovjetunió van írva? Mikor értem, hogy ez meg az
hogyan kapcsolódik össze, pedig csak belenéztem a tankönybe? És nincs
behorpadva a tábla? Bocsánat... De nem tudom, melyik mesében is van ez. (Arról
nem beszélve, hogy léteznek iskolák, ahol csavarra sincs pénz. Magyarország,
2017.) Ez az "így" egyik fele. Az "így" másik felében a "hogyanon" van
hangsúly. Vegyük Einsten híres példáját: egy halat taníts meg fára mászni.
Miért nem lehet azt tanítani, amit mi szeretnénk tanulni, ami a képességeinkhez
van mérve, és nem ahhoz, mi minden van a tantervben? Miért nyomják el az
egyéniségeket, miért nem lehet kibontakozni anélkül, hogy furcsának, vagy
idiótának gondolnák az embert? Az emberségre, a közösségi értékekre is az
iskolának kéne tanítania, nemde? Annyi a kérdésem... és nem kapok választ, kedves
olvasó. Szóval, halat fára mászni. A baj, hogy sok különböző embert ugyanúgy
tanítanak; aztán még csodálkoznak is, hogy miért nem jön össze, amit akarnak.
Néha már csak nevetni tudok ezen. De egyben szomorú is, mert tönkretesznek. Egy
kérdésem még azért lenne.
Hogy lehet,
hogy más országokban meg tudták oldani, hogy ne legyen, például, házi feladat -
mert nem azért megyünk haza, hogy pihenjünk, nyilván tanulni akarunk... ez olyan,
mintha az ember hazavinné a munkát - hogy tudták megoldani, hogy kevesebb
szenvedéssel több, és nem csak elméleti, gyakorlati tudást adnak át? Hogy
lehet, hogy vannak helyek, ahol fizetnek azért, mert iskolába jársz? Mi miért
nem tudjuk így, mire jó ez? Ülni, és nézni a romló kompetencia-eredményeket, a
gyászos Pisa-teszteket? Látni, hogyan kerülnek ki az oktatási rendszerből ezek
a fiatalok, látni, hogy nem tud elindulni arra az életben, amerre igazán
szeretne?
Gondolkodó,
kreatív emberekre lenne szükségünk, ehelyett sorokban ülünk, és jelentkezni
kell, mikor beszélni szeretnénk. Talán már a börtönben is nagyobb szólásszabadság
van. (Tisztában sem vagyunk a jogainkkal, mint diákok, nincs igazam?)
Kinek
jó ez? Nekünk nem. Nekik? Jön a pénz, mert van, aki beáll a sorba, de egyre
többeknek jön meg az eszük, és költöznek nyugatra. Előbb-utóbb elfogynak az
emberek, és akkor... Talán akkor rájönnek, hogy ez így nem jó.
Ebben
a rendszerben csak a magoló marad 100%-ban talpon, és az is... Honfoglalózik
egyet, akkor használja a tudását. Vagy akkor sem.
Falucskai Veronika