A kórházban tett látogatásunk mindenki számára pozitív
élmény volt. Az idősek, akikhez elmentünk olyan nagy örömmel fogadtak minket,
mint amilyen örömmel mi látogattuk meg őket.
Engem rendkívül feldobott az ott töltött idő, bár a
végére egy kicsit elfáradtam. Jó volt látni, hogy az emberek (még ha nem is
vártak ránk) vidámak voltak, kedvesen beszélgettek velünk és elmesélték, hogy
mik történtek velük az elmúlt időszakokban. Szeretem, ha az emberek ennyire meg
tudnak nyílni mások előtt, hiszen mi számukra csupán vadidegenek voltunk. Mégis
úgy mesélték el a történeteiket, mintha régi jó barátok lennénk, kik már ezer
éve ismerik egymást.
Ezek az emberek, az idősek, akik itt voltak nagyon sok
mindenen mentek keresztül és ezeket meg akarják osztani másokkal is. De sokan
nem hallgatják meg őket, nem kérdezi őket senki, sőt van, akit még a saját
családja sem látogat meg.
Mi pont azért mentünk most a kórházba, hogy meghallgassuk
őket, erőt és bátorítást adjunk nekik valamint, hogy emlékeztessük őket, hogy
mindig van valaki, aki gondol rájuk.
Szerintem az időseknek és a fiataloknak is egyaránt
szükség van ilyen látogatásokra. Akár idősek otthonába akár kórházba megy az
ember, mindenhol szeretettel fogják őket várni. Sokat tanulhatunk az
idősebbektől, de ez fordítva is igaz. Ne feledjük, hogy az idősek nem mások,
mint a velünk élő történelem. Ha nem ápoljuk, nem őrizzük az emlékeket, amit
már csak ők ismernek, akkor egy idő után minden elveszik, kitörlődik. Fontos
tehát, hogy ne hanyagoljuk el az időseket, foglalkozzunk velük, szeressük és
tiszteljük őket.