Augusztusban egy római kori fesztiválra látogattam el a bulgáriai Nikyup településre, amely az ókorban Nicopolis ad Istrum névre hallgatott.Három nap alatt három balkáni országot is keresztülautóztunk.
Odafelé Szerbián át utaztunk, ahol az első Z generációs élményemet is átéltem. Suzuki terepjárónk az utolsókat rúgta, mert már a benzintank szinte a nullán volt, épp annyi üzemanyagunk volt, hogy beguruljunk egy eléggé lepukkant benzinkútra. Hál'Istennek, hogy idáig kibírta lefulladás nélkül - gondoltam magamban, mire egy ember ordibálva azzal fogadott, hogy nincs áram, így persze benzin sincs.
-Mikor lesz áram? - kérdeztem meglepetten.
-Nem tudom- hangzott az elég közömbös válasz, úgy tűnt ez itt szinte mindennapos dolog. A többi autós sem igazán bosszankodott, valószínűleg megszokták már.
Balra tekintettem, és megláttam egy török büfét, ahol minden törökül volt kiírva. Nagyon megörültem, mert nagyon szeretem ezt a kultúrát, és ahogy messziről láttam két töröknek kinéző lány volt a kiszolgáló. Gondoltam, kérek egy jó zaccos török kávét, és beszélgetek velük az itteni fiatalok életéről.
Oda is mentem, nagyon kedvesen fogadtak, és szerény angoltudásukkal közölték, hogy nincs áram, így a kávégép sem üzemel. Amíg várakoztunk, beszélgetésbe elegyedtem a barna hajú lánnyal, aki eléggé töröknek nézett ki; meg tudtam, hogy Milicának hívták és szerb, viszont érdekli a török kultúra. Elmondta, hogy gimnazista, és jövőre fog érettségizni. Angol szakon szeretne továbbtanulni az egyetemen. Kérdeztem, hogy milyenek a szerb fiatalok, erre azt válaszolta, hogy szeretnek inni, az utcán lődörögni, és nem sok életcéllal rendelkeznek. Kb. 50 százalékuk szeretne külföldre menni dolgozni, elsősorban Magyarországra, ami számukra egy csodás ország, hatalmas kiugrási lehetőség az elmaradott Szerbiához képest.
Közben megjött az áram, így tudtunk tankolni, és a kávégép is beindult. Két török kávét kértem, egy adag 12 dinárba került. Kicsit sokalltam is, mondtam, hogy nálunk jóval olcsóbb, amin a lány nagyon meglepődött. Végül, kiemelve hogy milyen kedves voltam vele, ingyen odaadta a két pohár zaccos török kávét.
Igazi balkáni vendégszeretet! - gondoltam magamban, és azt is konstatáltam, hogy a magyar Z generációs lányok példát vehetnének róla vendégszeretetből.
Bulgária történelmi fővárosában, Veliky Tarnovóban éppen két karton ásványvizet kerestünk, amikor a bevásárlóközpont előtt láttunk három bolgár tinilányt. Egyikőnk megkérdezte tőlük, hogy "Excuse me, do you speak English?" Gondoltam ezzel itt nem sokra megy, de meglepetésemre a 14 éves Emlilia elég jó angolsággal válaszolt. Elmondta, hogy itt nem árulnak ásványvizet, de szívesen elkísér minket a másik bevásárlóközpontba, ahol lehet kapni. A két barátnője addig levált tőle, mi pedig csak követtük őt.
Menet közben beszélgetésbe elegyedtünk, elmondta, hogy az anyukája angoltanár, ezért tanulta meg ilyen jól a nyelvet. Az üzletbe beérve a kasszában is ült két Z generációs lány, akik éppen nyári diákmunkát végeztek. Az egyik mikor épp menni készültünk, utánunk hozta az ott felejtett száz levás bankjegyet.
Megdöbbentem a tisztesség láttám. Nálunk valószínűleg zsebre tette volna ilyen helyzetben az eladó.
Emilia ezután készségesen visszakísért autónkhoz, nélküle vélhetőleg el is tévedtünk volna a zsúfolt lakótelepen. Útközben kérdeztem őt a bolgár Z generáció helyzetéről, és meséltem arról, hogy nálunk hogy áll a dolog ezzel a furcsa korosztállyal. Megdöbbent, hogy Magyarországon a fiatalok az utcán részegeskednek, Bulgáriában ez teljesen ismeretlen dolog. Sokan inkább otthon ülnek vagy sportolnak. Általános viszont a jövőért való aggódás 15-16 évesen is.
Említettem, hogy nálunk a szülők 80 százaléka elvált, ezen is nagyon megdöbbent, hiszen csak egy-két osztálytársa szüleiről hallott ilyet. Számomra úgy tűnt, a bolgár fiatalok sokkal visszafogottabbak, nem is láttam ordítozó, zenét bömböltető tiniket az utcán, inkább kosaraztak a pályán.
A római kori fesztiválon is próbáltam szóba elegyedni különböző nemzetiségű Z generációsokkal. Örömmel vettem észre, hogy az egyik legió ilyen korú fiúkból állt, akik a fellépés után szorgalmasan tisztogatták a páncéljaikat és sisakjaikat.
Beszéltem román tinilányokkal is, de sajnos nyelvi nehézségek miatt nem sokat tudtam meg tőlük.
Egy étteremben egy 18-19 év körüli Z generációs lány szolgált fel, aki szinte semmit sem tudott angolul, rá kellett mutatni a kiválasztott ételre, amit ő kb. fél óra múlva ki is hozott, és gépiesen odatett a vendég elé. Éppen ilyen gépiesnek és érzéketlennek képzeltem el egy 21. századi felszolgálót, így számomra ez nem okozott akkora meglepetést. A többiek persze hiányolták a nyelvtudást és a szívélyességet.
Megismertem két makedón lányt, akik ezzel ellentétben annyira aktívnak tűntek, és a fesztiválon római ruhába öltözve is állandóan szelfizgettek. Az idősebb a városában Kratovóban idegenvezető, a 21 éves húga pedig egyetemista.
A búcsúest közös vacsorával és balkáni táncházzal ért véget, ahol minden résztvevő nép nótáit játszotta a zenekar.
Az internet tengernyi adathoz ad hozzáférést, és mindenkinek ad lehetőséget, hogy kapcsoladba lépjen másokkal virtuálisan. Nem nehéz észrevenni, hogy az innováció és a technológiai fejlődés sok problémát is hozott magával. Megszületett például a közösségi média ami lehetővé teszi az embereknek, hogy kapcsolatba lépjenek barátaikkal egyszerűen és...
Számos problémákról beszélhetnék, amik a mindennapjaink részévé váltak, de én a két legnagyobb mentális ellenségemet választom. A zöld és sárga színű szörnyeket, amik nem mindig hagyják, hogy tisztán lássak egy-egy bizonyos helyzetet, és ezekkel majdnem, hogy nap mint nap szembe nézek.
Ha nem találkozik újra és újra szerelmeddel.